Rendszeres olvasók

2014. jan. 15.

Évszakok, a hét napjai


Januárban a két első hét témája: évszakok, év, hónapok, a hét napjai, napszakok, óra.
Ma két játékot játszottunk játékidőben.
Az egyik:
Négy karikát raktam le a földre, amiben elhelyeztük a négy évszak jellemzőit.(Sok jellemzőt soroltak fel, de csak egy-egy került a karikákba.)


 Tavasz: virág, nyár: zöld levelek, ősz: színes levelek, tél: hópelyhek.
A feladat az volt, hogy be kellett ugrani sorban a karikákba és közben mondani az évszakok neveit. Egyszerű, de nem mindenkinek! A jelek segítettek! Természetesen a sorrendet változtattam, hol a tél, hol a nyár, hol az ősz, ill. a tavasz került első helyre. Erre azért volt szükség, mert a tavasszal kezdődő sorozatot már úgy tudják, mint egy verset.







 Ahogy látjátok, nagyon élvezték a játékot!

A másik játék szintén alig igényelt eszközt, csak egy kis újságpapírra volt szükség.
7 db. különböző szélességű papírcsíkot vágtam ki. Legelőször szélesség szerint kellett sorba rendezni a papírokat. Volt mit megbeszélni.....
Ezután következett az ugra-bugra, az előző játék mintájára. Ráugrani a papírcsíkokra és közben mondani a napok neveit.



 
 A délelőtt folyamán majdnem mindenki kipróbálta mindkét játékot.


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

11 megjegyzés:

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...