Rendszeres olvasók

2014. jún. 25.

Befőzés


Két kis meggyfa van az ovi udvarán. Tavaly kevés termés volt rajta, csak csemegéztünk egy kicsit. Idén már roskadoztak az ágai, úgyhogy elhatároztuk, hogy néhány üveggel elteszünk a hideg téli napokra ebből a finom gyümölcsből. Nagyon vékonyak még az ágaik, felmászni nem lehet rájuk. Az én aranyos dajka nénim azonnal létrára pattant és szedett egy jó nagy tállal. Nincs is annál jobb, amikor az óvónőnek ilyen segítsége van! Ő mindig minden ötletemet támogatja és segíti!
Persze szokásomhoz híven elfelejtkeztem a fényképezésről a munka hevében, csak akkor jutott eszembe, amikor a konyhába mentünk dunsztolni. Előtte a csoportszobában válogattuk a gyümölcsöt - nem sok hibás volt közöttük. A gyerekek szépen üvegekbe rakták, majd cukrot kanalaztak az üvegekbe. Megismerkedtek a tartósítőszerrel és a használatával, majd becsavaroztuk az üvegeket.
Ezután indultunk a konyhába és innentől kezdve tudok képeket mutatni.






Nagy élmény volt! Néhány gyermeknek volt már ismerete a befőzésről, a többségnek azonban mindez újdonság volt. És mennyi mindennel gazdagodtak, rövid idő és egy kis munka során!

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2014. jún. 23.

Ilyet még nem láttam...


Múltkorában eső után rengeteg csiga volt a járdán. Az ovi előtt, amikor leszálltam a bringámról azt vettem észre, hogy két csiga össze van gabalyodva. Először csak néztem, néztem, hogy mit csinálnak! Le is fényképeztem, aztán a neten utánanéztem a dolognak! A délelőtt folyamán többször megnéztem őket, több óráig ugyanez a látvány fogadott. Ilyen a csiga-szerelem!








A csigák hímnős állatok, a szaporodáshoz két egyed szükséges, akik némi udvarlás és tánc után kölcsönösen megtermékenyítik egymást. Ivarszervük a nyakuk jobb oldalán található, a hosszabbik csápjuk mögött, általában nem is látható, csak udvarláskor tűnik fel, olyan, mint egy kis dudor. Párzás után mindkét csiga a talajba ássa magát és lerakja petéit. Az Achatina fulica faj egyedei akár 100 petét is lerakhatnak egyszerre és ezt 2-4 hetenkét meg tudják ismételni. Ismeretes egy elevenszülő faj is, az Achatina iradeli, melynek egyedei nem petéket raknak, hanem egyszerre 5-22 kiscsigát hoznak a világra.


Forrás: http://oriascsiga.5mp.eu/web.php?a=oriascsiga&o=YG70OEMdZC

 

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2014. jún. 21.

Óvó néni búcsúztatása



 Régen jelentkeztem, kicsit elhanyagoltam az írást, mert az utóbbi hetekben nagyon el voltam foglalva. Nem csak a nagycsoportosoktól kellett elbúcsúznom, hanem a kolléganőmtől is - 40 év után nyugdíjba ment. Fájdalmas a búcsúzás, mert hét évet töltöttünk együtt, de örömteljes is, mert egészségesen, új tervekkel készül a nyugdíjas évekre.
A búcsúzás napjára a gyerekekkel már hetekkel korábban kezdtük a készülődést. Mindenki gyönyörű rajzot készített, amit egy mappába tettem. Én pedig egy albumot állítottam össze, sok-sok képpel és személyes bejegyzéssel az elmúlt évről. A munka hevében persze elfelejtettem lefényképezni az albumot, de meg tudom mutatni, mert a Meskán rendeltem.



Gyönyörű album, a készítőjét mindenkinek ajánlom, aki ilyesmit szeretne vásárolni. A szállítás is gyors és sérülésmentes volt.
Egy szép kis műsorral is készültünk a gyerekekkel és a szülőkkel együtt. Nagyon meghatódtunk, szem nem maradt szárazon!

A műsorból néhány ötlet, ha valakinek szüksége lenne rá:
 

Versek

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked. 

Köszönöm sok jóságodat,
Melengető mosolyodat,
A sok boldog órát, percet,
Melyet szereteted szerzett.

Zene 




Virág átadás párosával történt, közben köszönetet mondtak a gyerekek. Olyan dolgot mondtak, ami rájuk jellemző pl: "Köszönöm, hogy mindig segítettél!" "Köszönöm, hogy vigasztaltál!"
 


 A kolléganőm minden gyereknek apró ajándékkal és finom sütivel kedveskedett.
Remélem, hogy nem csak nekem, de neki is emlékezetes marad ez a nap!

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2014. jún. 2.

A nagyok ballagása


 Pénteken volt az oviban a nagyok ballagási ünnepsége. Sokat gyakoroltunk, de megérte, nagyon szépen sikerült a "Tűztánc".



Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...