Rendszeres olvasók

2013. okt. 19.

Szutyejev: Az alma


Újabb filcmese az őszi témakörhöz.

Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-régen lehullottak a levelek, egyedül csak a vadalmafa legtetején árválkodott egyetlenegy alma.
Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát.
Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon magasan van – nem tud odáig felugrani.
- Kárr – kár!
Körülnéz Nyúl, és meglátja, hogy a szomszédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen nevet rajta.
- Hallod-e, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl. – Szakítsd le nekem azt az almát.
Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a földre.
- Köszönöm szépen, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl, és fel akarta emelni az almát, de az – uramfia, mit látnak szemei?! – szusszant egyet, és elszaladt.
- Hát ez meg miféle csoda?
Megijedt a nyúl, de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa alatt összegömbölyödve alvó Sündisznócska hátára pottyant. Az álmából fölriasztott Sündisznócska ijedtében futásnak eredt, és tüskéin magával vitte az almát is.
- Állj meg, állj meg! – kiáltozott Nyúl. – Hová viszed az almámat?
- Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.
Nyúl odaugrott Sündisznócskához
- Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!
Odarepült hozzájuk a Varjú.
- Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak!
Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta:
- Ez az én almám, az enyém!
Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: Varjú csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, Sündisznócska tüskéivel megszúrta Nyulat, Nyúl pedig oldalba rúgta Varjút…
Ekkor ért oda hozzájuk a medve. Rájuk bömbölt:
- Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!
Azt felelik a veszekedők:
- Mihail Ivanovics, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled.
Ezzel elmesélték a medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte:
- Ki találta az almát?
- Én! – felelte a Nyúl.
- De ki tépte le a fáról?
- Bizony, hogy én! – károgta a Varjú.
- Jól van. De ki kapta el?
- Én kaptam el! – kiáltotta Sündisznócska.
- Nos hát akkor – ítélte a Medve – mindhármótoknak joga van az almára.
- De csak egy almánk van! – kiáltotta egyszerre Sündisznócska, Nyúl és Varjú.
- Osszátok el az almát szép egyforma darabokra, és mindegyiktek vegye el a maga részét.
Megint egyszerre kiáltották mindhárman:
- Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?
Sündisznócska elvette az almát, és négy egyforma részre vágta. Egy darabot a Nyúlnak kínált.
- Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.
A másodikat Varjúnak adta.
- Ez a tiéd, mert te tépted le.
A harmadik darabot ő nyelte le.
- Ez az enyém, mert én kaptam el.
A negyedik darabkát pedig a Medve mancsába nyomta.
- Ez a tiéd, Mihail Ivanovics.
- Ugyan miért? – ámuldozott a Medve.
- Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra bennünket!
És mindannyian megették a részüket az almából, és mindenki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit sem bántott meg.

 


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon aranyos kis mese,és a filcből készült kép is nagyon tetszik!Gondolom a gyerekek is szeretik:))

    VálaszTörlés
  2. Tényleg, ez egy aranyos mese! A filcmese a többi bábozáshoz hasonlóan azért is jó, mert a gyerekek leveszik a formákat, saját elképzelésük szerint újra felrakják és közben mesélik a mesét, vagy egy kitalált történetet.
    Napokig szoktak egy-egy mesét mesélni és kérik, hogy én is meséljem újra.

    VálaszTörlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...