Amikor a blogomat indítottam az volt a célom, hogy betekintést nyújtsak a csoportom életébe, napi munkámba.
Segítséget adjak óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra", szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről.

Közben teltek az évek és 40 év után a pályám végéhez értem. A mozgalmas évek után nagy lett a „csend” körülöttem, annak ellenére, hogy továbbra is figyelemmel kísértem az óvodai élet változásait. Akkor határoztam el, hogy folytatom a blog írását és az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat, ötleteket megosztom az érdeklődőkkel.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2013. jan. 15.

Az idő múlása


 Január első heteiben mindig az idő múlásával foglalkozunk. Beszélgetünk az évszakokról, hónapokról, a hét napjairól, a napszakokról és a nagyokkal az óra használatáról.
A két hét tervét itt találjátok: 
Mindez legtöbbször kötetlenül játék, mozgás, ábrázolás közben történik.
 Az évszakóránk mutatójának állítgatásával a hónapok nevei rögzülnek a gyerekekben és az is, hogy melyik évszakhoz, melyik hónap tartozik.


 Van egy nagyon jó társasjátékunk, nem is tudom pontosan a nevét, talán naptáram, vagy hasonló a neve. A lényeg, hogy lépegetés közben mindig mondani kell a hónapok nevét. Középen a "hídon", ha át kell menni a szabályoknak megfelelően a hét napjait kell elmondani. A játék német, úgyhogy, ha magyarul már megy a hónapok neve, akkor jöhet németül is, bár mi nem vagyunk nemzetiségi óvoda.




Ábrázolás közben is lehetőség nyílt a téma folytatására: éjszakai égbolt, négy évszak kép, festésével. A picurkák pedig gyártották a holdacskákat és napocskákat és biztos megjegyezték, hogy mikor, melyiket látják az égen.



Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...