Rendszeres olvasók

2014. jún. 25.

Befőzés


Két kis meggyfa van az ovi udvarán. Tavaly kevés termés volt rajta, csak csemegéztünk egy kicsit. Idén már roskadoztak az ágai, úgyhogy elhatároztuk, hogy néhány üveggel elteszünk a hideg téli napokra ebből a finom gyümölcsből. Nagyon vékonyak még az ágaik, felmászni nem lehet rájuk. Az én aranyos dajka nénim azonnal létrára pattant és szedett egy jó nagy tállal. Nincs is annál jobb, amikor az óvónőnek ilyen segítsége van! Ő mindig minden ötletemet támogatja és segíti!
Persze szokásomhoz híven elfelejtkeztem a fényképezésről a munka hevében, csak akkor jutott eszembe, amikor a konyhába mentünk dunsztolni. Előtte a csoportszobában válogattuk a gyümölcsöt - nem sok hibás volt közöttük. A gyerekek szépen üvegekbe rakták, majd cukrot kanalaztak az üvegekbe. Megismerkedtek a tartósítőszerrel és a használatával, majd becsavaroztuk az üvegeket.
Ezután indultunk a konyhába és innentől kezdve tudok képeket mutatni.






Nagy élmény volt! Néhány gyermeknek volt már ismerete a befőzésről, a többségnek azonban mindez újdonság volt. És mennyi mindennel gazdagodtak, rövid idő és egy kis munka során!

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2 megjegyzés:

  1. De jó!Ezek az élmények,emlékek biztosan örökké megmaradnak a gyerekekben!!! Gratulálok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  2. Jó volt, kár, hogy a fényképezésről mindig elfelejtkezem!

    VálaszTörlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...