Rendszeres olvasók

2010. dec. 14.

Luca napja






Hétfőn, 13-án az egész délelőtt a Luca nappal kapcsolatos hagyományok megismerésével telt el.


Karbantartónk elkészítette "Lucát a boszorkányt".



Boszorkánytanyát és tündérkertet építettünk, majd boszi bálat rendeztünk.



Elmélyülten színeztek, vágtak tündéreket, boszikat, amelyeket a játékukban felhasználtak.


Luca napján egykor számos szokás volt divatban, melyek mára feledésbe merültek.
Luca-búza ültetés
Egykor a kemence közelében csíráztatták az asszonyok a búzaszemeket, melyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből következtettek a jövő évi termésre. Később a karácsonyi oltárt és az ünnepi asztalt díszítették vele.


Reméljük a mi búzánk is hamarosan ki fog zöldülni.

Munka tilalom
E napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozni. Ha ezt megszegték, megbűnhődtek érte.

Luca naptár
Szokás volt e naptól kezdve, 12 napon át az időjárás megfigyelése. A 12 nap a következő év 12 hónapját jelentette.


Lucázás
A köszöntő szokások közé tartozik. Erre sajnos nem került sor, de jövőre majd próbálkozunk.

Luca széke
Boszorkányok felismerésére készült, Luca napjától, karácsony estéig, kilenc fajtájú fából. Innen a mondás: "Lassan készül, mint Luca széke". Az éjféli misén ráálltak és meglátták a boszorkányt..

Mi egy nagyon jó kis Luca-napi játékot játszottunk: "Ignác, mit látsz?"
A gyermekek félkörben ülnek. Egy kisfiú székre áll, háttal a többieknek.Valamelyik kislányra ráteszünk egy kendőt, ő lesz a boszi. A széken állótól megkérdezzük: "Ignác, mit látsz?", mire ő megfordul és azt mondja: "Ott a boszorkány!" Ekkor leugrik a székről és elszalad a boszorkány elől. Ha túl közel kerül hozzá a boszorkány, diót szór le, amit a a boszorkánynak fel kell szednie. Természetesen a szedegetés miatt nem éri utol Ignácot. Vagy, igen, de az sem baj!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...