Rendszeres olvasók

2010. szept. 16.

Hol hallod a hangot?


Mielőtt ezt a játékot játszanánk ismerkedünk a környezetünk hangjaival (zörejek, hangszerek stb.), majd konkrét beszéd hangokra figyelünk játékos keretek között, mozgással kísérve.

Ebben a játékban a gyerekeknek egy adott  hangot kell felismerniük szavakban és azt, hogy a szó elején, közepén, vagy a végén hallják az adott hangot. Minden magánhangzóhoz és mássalhangzóhoz 5-6 képet készítettem, úgy, hogy az adott hang szerepeljen a szó elején, közepén és a végén is.

Pl,: a "zs" hang képei: zsák, rózsa, zseb, pajzs, dézsa, darázs


az "u" hang képei: uborka, kapu, gyufa, batyu


A játékban résztvevők húznak egy képet és megnevezik, többször kiejtik,  mit látnak rajta. A képet elhelyezzük egy vonat első vagonjába, ha elől halljuk az adott hangot. A második vagonba kerül az a kép, ahol középen halljuk az adott hangot. Az utolsó vagonba pedig az a kép kerül, ahol a szó végén halljuk a hangot. Egy vagonba több kép is kerülhet.


Élvezetes játék, soha nem esik ki senki, mert kisegítjük egymást.


3 megjegyzés:

  1. Nálunk ez a játék sajnos kimaradt az oviban és most isszuk a levét elsőben, mert szegény gyerek nem nagyon érti, h mit is kellene figyelnie. Gyakorolunk minden nap, tudok még többet tenni?

    VálaszTörlés
  2. Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de nagyon el voltam foglalva az ovi átadó ünnepséggel.
    Szóval, szerintem először csak a hangokkal kellene foglalkozni. Utánozzátok a kígyó hangot "sz", a motor hangot "r", méhecske hangot "zs" és a többit is: "k,c,b,m,f,p". Egy alkalommal mindig csak 1-2 hanggal foglalkozzatok. Azután keressetek szavakat, amiben benne van az adott hang, pl: varr - benne van az "r". Először Te, majd a gyermeked keressen szavakat. Kezdetben nagyon lassan ejtsétek a szavakat, hogy felfedezze az adott hangot. Amikor már abban biztos, hogy meghallja a keresett hangot a szóban, akkor jöhet, hogy hol hallja. Itt is nagyon lassan ejtsétek a szavakat, hogy érezze, mennyi idő elteltével hallja meg a hangot. Segíthet az is, hogy ceruzával vonalat húz, míg mondja a szót és amikor az adott hangot hallja, megnyomja a ceruzát. Így látja, hogy a vonal elején, közepén, végén van-e az adott hang. Ez is kezdetben lassú tempóban történjen, majd később normál tempóba.
    Remélem tudtam egy kicsit segíteni! Írj, ha nem érthető valami.

    VálaszTörlés
  3. szióka petrám majd el jössz szülinapomra puszillom a olivért puszillom a sebesztényt puszillom a olivért tudod mit vejel nekem münkafüzetet epres csokit puszillak benneteket milló ölelés nektek szép hétveget kíyvánok nektek utolag is

    VálaszTörlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...