Rendszeres olvasók

2016. jún. 28.

Búcsú az ovitól


 Bizonyára észrevettétek, hogy ebben az évben nagyon keveset írtam a blogba. Ez az év ugyanis számomra, 40 év után a búcsúzás éve volt. Nagyon nehéz volt, hiszen ugyanabban az óvodában dolgoztam, ennyi éven át, - a második otthonom volt. Most egy nagy űr tátong bennem, hiányoznak a kolléganőim és persze a gyerekek.
Így aktuális terveket, projekteket nem tudok már feltölteni, de talán időnkét kidolgozok egy-egy témát, mintha még mindig dolgoznék és Ti talán meg tudjátok majd valósítani.

Soha nem voltam tétlen ember, már egy ideje gondolkoztam azon, hogy mivel fogom tölteni az időmet. Egy évvel ezelőtt kezdtem Waldorf jellegű babákat varrni, amit nagyon szeretek, leköt és eltereli a gondolataimat. A jövőben is szeretnék babákat, manókat varrni, sok kisgyermek örömére.

Egy kis ízelítő:
A szőke baba a Gledita Kreatív Füzetek alapján készült

A másik kedvencem, ami szintén időigényes a scrapbook, ami szintén lehetőséget ad a kreatív tevékenykedésre.
Ezek mellett természetesen  továbbra is a családom áll az első helyen és nem hagyom abba a jógázást sem, hogy "karban tartsam magam".

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon hiányoztál ! Kellemes és boldog nyugdíjas éveket kívánok! Továbbá is szeretettel várjuk a kreatív ötleteket!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, aranyos vagy!

    VálaszTörlés
  3. Kolléganőnk is most búcsúzott, én még el sem hiszem..., hiszen fiatal, lendületes. Akárcsak te :)
    Ha időd, kedved engedi, foglald össze, mik voltak a pozitívumok, mi az, amit inkább ne tegyünk, mert könnyebb, jobb lesz mindenkinek.
    Tanítsátok, ti tapasztaltak, az utánatok jövő nemzedékeket, hiszen oly sok tudás birtokában vagytok!
    Isten áldjon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Júlia!
      Úgy gondolom, ha összefoglalnám az utóbbi idők tapasztalatait (az óvónők kapcsolatát szülőkkel, gyerekekkel), talán akaratlanul is lennének olyanok, akik számára sértőek lennének a meglátásaim. Ezt nem szeretném! Annyi azonban bizonyos, hogy nagyon megváltozott mostanában az óvodai élet, néhány területen szánomra nem tetsző irányba halad. Egyre inkább a külsőségek válnak fontossá. Ahogy körülöttünk rohanó a világ, az óvodai életből is egyre inkább eltűnik a nyugalom, egyre kevesebb idő marad arra, ami a gyerekek számára a legfontosabb, ami a fejlődésüket szolgálja a játékra.
      Az óvoda is szolgáltatássá vált, a dolgozóknak sokfelé kell megfelelni, ami nem könnyű feladat.
      Az biztos, hogy az óvodapedagógusok munkája egyre nehezebb lesz.

      Törlés
  4. tetszik a blogod. feliratkoztam követőnek :)
    ha van kedved nézz be hozzám:
    http://neon-rider-world.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszöntelek, talán Te is óvónő vagy?

      Törlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...