Rendszeres olvasók

2013. máj. 24.

Körmöcske


Ebben az esős időben nem tudtunk kimozdulni.  Az ilyen idő jó a "körmöcskézésre". A kislányok általában nagyon szeretik. 

A mi körmöcskéink a raktárban, valamelyik doboz alján lapulnak.



 Ezért gyorsan szerettem volna ideglenes körmöcskéket készíteni, ami megfelel a célnak.
 Papírhengert (alufóliás) daraboltam fel és szívószálakat ragasztottam az oldalára és kezdődhetett a munka.




Ezen a képen jól látszik, hogyan kell a fonalat a körmöcskékre tekerni.

Egy szálat fentről belógatunk a körmöcske középső nyílásába. Az egyik kezünkkel lefogjuk, a
másik kézzel a fonal másik végét kívülről indítva nyolcas alakban a két szemben lévő körmöcskére tekerjük, majd a folytatjuk a másik két szemközti körmöcskén. Mikor az első tekeréshez érünk, az alsó szálat lehúzzuk a körmöcskéről, ezzel gyarapítjuk a belógatott
fonalat. Így megyünk folyamatosan körbe, átemelések után lefelé meghúzzuk finoman a fonal
végét.
A kívánt hosszúság elérése után a szemeket egymás után áthúzzuk az elvágott fonalon, így
nem futnak le a szemek. Különböző figurákat készíthetünk belőle, például
csiga, pillangó. (Forrás: Barkácsolás farsangtól pünkösdig)


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm a sok jó ötletet! Mindig nagyon várom a hírlevelet. Csodálom a sok energiádat, így én is sok kedvet és erőt kapok a munkámhoz...

    VálaszTörlés
  2. Én nagyon szeretem csinálni és ez talán átragad a gyerekekre is.

    VálaszTörlés
  3. Kérlek nézz be hozzám és válaszolj erre az egyszerű ,aranyos kérdésre!!!:)))

    VálaszTörlés
  4. Jó ez a körmöcske,én még nem készítettem ilyennel semmit,de nagyon tetszik!Ügyesek vagytok és remek ötlet volt ez a hengeres-szívószálas körmöcske:)

    VálaszTörlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...