Amikor a blogomat indítottam az volt a célom, hogy betekintést nyújtsak a csoportom életébe, napi munkámba.
Segítséget adjak óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra", szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről.

Közben teltek az évek és 40 év után a pályám végéhez értem. A mozgalmas évek után nagy lett a „csend” körülöttem, annak ellenére, hogy továbbra is figyelemmel kísértem az óvodai élet változásait. Akkor határoztam el, hogy folytatom a blog írását és az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat, ötleteket megosztom az érdeklődőkkel.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2012. szept. 11.

Nehéz napok után....

Elmúlt a nyár és mi lázasan készülődtünk az új kicsik fogadására. Augusztus utolsó hetében a leendő ovisok szüleikkel együtt töltöttek néhány napot az óvodában. Ismerkedtek az új környezettel, a gyerekekkel és velünk. 


Idén 12 új gyermek érkezett a csoportunkba, közülük ketten 2,5 évesek. Nálunk az a szokás, hogy néhány óvodában együtt töltött nap után, a szülők egy-egy órára elmennek, majd a következő napokban egyre hosszabb ideig bízzák ránk gyermekeiket. Az persze teljesen változó, hogy melyik gyermek, meddig képes elviselni édesanyja hiányát. Idén sok gyermek érkezett otthonról, úgyhogy nem volt könnyű az elválás. Sajnos néhányan betegek is lettek, így a gyógyulás után mindet kezdhettünk elölről.


Nagy kihívást jelentett ez mindenki számára. A picurkák többségénél nem ment sírás nélkül az elválás. Mindegyik igényelte az egyéni törődést, ölbevételt, simogatást, vigasztalást. A gondozási teendők is előtérbe kerültek, hiszen még a szobatisztasággal is gondok vannak. A legtöbben a cumihoz is ragaszkodnak,  van akinek három kedvenc cumija van, amelyik közül mindig eltűnik valamelyik.


A régebben oviba járó gyermekeknek sem volt könnyű az elmúlt hét. Hősiesen viselték a sírást maguk körül és azt, hogy kevesebb időt tudunk velük tölteni. Próbálták vigasztalni a piciket, bár legtöbbször nem jártak sikerrel. Tündérek voltak, lesték, hogy miben segíthetnek nekünk, hiszen "ők már igazi nagyok" (a vegyes csoport előnye).
Igyekeztünk az új szüleinkhez is ugyanolyan empátiával fordulni, mint a gyermekeikhez, hiszen az ő helyzetük sem volt könnyű. Elengedni gyermeküket, rábízni idegenekre, nagyon nehéz! Volt olyan szülő, aki gyermekével együtt sírt, volt olyan, akin látszott az idegesség, feszültség. Hogy jobban megismerjen bennünket a család, minden gyermeket meglátogattunk az otthonában. A családlátogatás jó alkalom volt arra, hogy elbeszélgessünk a szülőkkel, megnyugtassuk őket és mi  is sok hasznos útbaigazítást kaptunk tőlük gyermekeikről.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...