Rendszeres olvasók

2010. nov. 21.

Család projekt

Hetek óta a család témával foglalkozunk - ki tartozik a családba, ki hogyan néz ki, belső tulajdonságok, rokoni kapcsolatok, a család neve, lakcím stb.
Játékidőben a gyerekek kitalálták, hogy "királyi család" leszünk. Elosztották a szerepeket, építkezni kezdtek, de sok eszközre lett volna szükségük. Így dobozból készítettünk várat, koronákat papírból, selyemből palástokat. Ezekbe a kötetlen tevékenységekbe azok a gyerekek is bekapcsolódtak, akiket egyébként nagyon nehéz bevonni az ábrázoló tevékenységekbe. Szívvel-lélekkel festették a várat, a finommozgásuk így is fejlődött, sőt az alkalmazkodó képességük is, hiszen mindenkinek hely kellett az alkotáshoz.



Királyi vadászatot, halászatot is rendeztek. A kifogott halakat megsütötték. Ehhez persze tűz kellett. Újabb lehetőség adódott a közös ábrázolásra.



Más népekkel, kultúrákkal is ismerkedtünk, főképp lexikonokból. Különbségeket fedeztünk fel a bőrszínben, szem állásban, életmódban, lakóhelyben. A beszélgetések hatására alakult ki az indián tábor, sarkvidék, dzsungel építés.
Szép alkotások is születtek!





Hetitervet is tudok feltenni, ha valakinek szüksége lenne rá!

11 megjegyzés:

  1. Szia!

    Én szeretnék kérni heti vagy havi tervet, ha lehet! Akár priviben is! (a profilomban megtalálod)

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretném elkérni a heti illetve a havi tervet. Köszönöm
    livia71@citromail.hu

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Én is szeretném elkérni a terveket!
    gazser.nora@gmail.com

    Köszii <3

    VálaszTörlés
  4. Szia! Szép estét!! Szívesen áttekintenék Én is egy két hétre szóló tervet,ha lehetőség van rá! Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Óvodapedagógus hallgató vagyok, a család témát kaptam a környezet tevékeny megismerése foglalkozásunkon. Sajnos nem sok ötletem van, hogyan is tudnám feldolgozni egyetlen foglalkozás keretében a témát úgy, hogy valamilyen ábrázoló tevékenységet is magába foglaljon. sandorluca@citromail.hu e-mail címen szívesen fogadok minden segítséget.

    VálaszTörlés
  6. Kérhetnék énis egy hetitervet? breky1993@gmail.com köszönöm

    VálaszTörlés
  7. Óvodapedagógus hallgató vagyok, a család (családtagok és szerepek) témát kaptam a környezet tevékeny megismerése foglalkozásunkon. Sajnos nem sok ötletem van, hogyan is tudnám feldolgozni egyetlen foglalkozás keretében.
    Én is örülnék a segítségnek :)
    aniko.toth4@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Kérhetnék én is egy hetitervet? nemetmona@yahoo.com
    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  9. Én is kérhetnék egy tervet?? sz.veru@gmail.com
    Előre is köszönöm :))

    VálaszTörlés
  10. Szia ! Kérnék szépen egy heti tervet én is , ha még lehetséges. Köszönöm előre is. Szép és mosollyal tele napot! iszhajni@yahoo.com

    VálaszTörlés
  11. Szia! Én is szeretnék kérni egy heti tervet, ha még lehetséges :) tothpetra.vac@gmail.com
    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...