Bejegyzések
Ez egy nagyon aranyos mese, különösen ilyenkor szüret idején.
Anne
Geelhaar: A szüret
Volt egyszer egy
barátságtalan, szürke patkány. Dombon lakott egy házikóban, onnan járt
vadászni, és mindent megevett, ami csak az útjába került.
Egy
napon kedve támadt valami édes csemegére.
A
nyár melege pirosra érlelte a bogyókat, a diót, az almát, a körtét meg a
szőlőt: a kertekben vidáman lengedezett az őszi szél. Megcibálta a fákat,
bokrokat, hogy csak úgy potyogott róluk a sok gyümölcs.
A
cickány vette a kis kocsiját és ussu neki, elindult a dombról lefelé, a
kertekhez.
Odalent
mindent összehordott, amit csak talált; ne maradjon itt másnak semmi!
Amikor
jól megtelt a kiskocsi, indulni akart vele. De nehéz volt ám a kocsi, és a
dombra meredek út vezetett.
-
Megtoljuk! – huppant le a mókus a fáról.
A fűből előugrándozott a béka, a bokorból a sün is előtipegett a káposztásból.
Valamennyien segíteni akartak.
A
cickány rájuk mordult: - Magam is elboldogulok! – Félt, hogy az állatok részt
kérnek a gyümölcsökből.
Csak
húzta, húzta egymaga a kocsiját. De a dombra vezető út meredek volt, a kocsi
pedig nehéz. A cickány hiába erőlködött, a kocsi egyszer csak nekiiramodott és
visszagurult a lejtőn.
Odaugráltak,
odatotyogtak erre az állatok, fogták és jól megtolták a kocsit. – Hó – rukk! -
. Egykettőre ott is állt már a ház előtt.
A
cickány döbbenten kérdezte: - Miért segítettetek?
-
Mert láttuk, hogy nem bírsz vele
egyedül! – felelték az állatok és indulni akartak.
Elszégyellte
magát erre a barátságtalan, szürke patkány. Tüstént asztalt terített és jó
szívvel megvendégelt mindenkit.
A
béka örömében a patakhoz ugrándozott, italt hozott és csaptak együtt olyan
mulatságot, hogy máig is szívesen emlegetik, ha találkoznak.
Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
