Amikor a blogomat indítottam az volt a célom, hogy betekintést nyújtsak a csoportom életébe, napi munkámba.
Segítséget adjak óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra", szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről.

Közben teltek az évek és 40 év után a pályám végéhez értem. A mozgalmas évek után nagy lett a „csend” körülöttem, annak ellenére, hogy továbbra is figyelemmel kísértem az óvodai élet változásait. Akkor határoztam el, hogy folytatom a blog írását és az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat, ötleteket megosztom az érdeklődőkkel.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2016. nov. 13.

Mibe teszi a Mikulás a finomságokat?


 Milyen gyorsan telik az idő, néhány hét és itt a karácsony. Persze előtte még a Mikulás kopog az ajtónkon. Előrelátó Nagyik kérték tőlem ezeket a Mikulás csizmákat. Remélem sok finomság kerül majd mindegyikbe, a méretük nem lehet akadály.


A csizmákat finom puha polárból varrtam, arany zsinórokkal díszítettem. Fenyő, angyalka is került rájuk és persze a Mikulást váró gyerekek nevét is ráhímeztem valamennyire.
A sablont megtaláljátok a "letölthető minták" között


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2 megjegyzés:

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...