A választott mesém:
Fóka móka
Az
északi Jeges tenger partján élt három jó barát: Joe, Sam és Jim. Három tavaly
született fókakölyök. Mindig együtt játszottak. Egyszer épp a tengert járták,
mikor találtak egy hajóroncsot.
-
Odanézzetek! Egy hajóroncs! Ez aztán az izgalmas felfedezés! – kiáltott Jim.
-
Nézzük meg! – javasolta Joe.
-
Menjünk!
Közelebb
úsztak.
-
Mi lehet benne?
-
Ússzunk bele! - kérlelte barátait Jim. - Olyan kíváncsi vagyok!
-
Vigyázzatok! Nagyon rozoga! Bármikor összeomolhat! – figyelmeztette társait a
mindig óvatos Sam.
A
sötét hajóroncsban minden nagyon érdekes volt. Széttöredezett deszkák,
elmállott vásznak, csillogó fémpénzek, összetört hordók hevertek mindenütt.
-
Talán egy nagy tengeri csatában süllyedt el. – töprengett Jim.
-
Vagy kalóztámadáskor! – kiáltott Joe, és máris kalózzá vált. Kalóz hangon adta
ki az utasításokat:
-
„Vitorlákat bevonni! Azonnal adják ide a
kincseket!”
A
nagy játék során megütött a farkával egy hordót. Az apró ütés is elegendő volt,
hogy a korhadt hordó szétessen. Lepattant róla egy vaspánt. Düledezve gurult a
kíváncsi fókakölykök előtt.
-
Ez aztán a jó játék!
-
Vigyük ki innen, mert ez a hajó bármikor összeomolhat, mint a hordó! – kérte a
társait Sam.
-
Jól van. Megyünk már!
Kiúsztak
a hajóroncsból. Épp időben, mert az nagy robajjal összedőlt.
-
Ezt megúsztuk! – fújták ki magukat a kis fókák. A figyelmüket azonban már más
kötötte le.
-
Játsszunk a vaskarikával!
-
Jó! Jó!
Orrukkal
meglökték. Felállították. Ide-oda gurítgatták. Átbújtak a guruló hordópánton.
Rájöttek, hogy milyen jó játék, ha ketten tartják, és a harmadik átúszik a
karikán. Igazán játékos tavalyi fókakölykök voltak! Kicsik és mozgékonyak.
-
Emeljük ki a vízből! Így ugorjunk át a karikán! – ajánlotta Sam.
-
Jó ötlet!
Már
emelte is Jim és Sam, Joe pedig átugrált a felemelt karikán. Cseréltek.
Mindannyian voltak tartók és ugrók is. Pezsgett a víz körülöttük. Annyira
belemelegedtek a játékba, hogy megfeledkeztek a legfontosabbról, az
óvatosságról. A hancúrozás zaját meghallotta egy éhes kardszárnyú delfin.
Észrevétlenül
a fókák felé úszott. Meg-megállt. Figyelt. Várta a legmegfelelőbb pillanatot,
hogy megszerezze zsákmányát. Épp Jim ugrott át a karikán, amikor elérkezettnek
látta az időt. Támadásba lendült. Sam és Joe az orrán egyensúlyozta a karikát.
Annyira megijedtek, hogy elúszni sem tudtak. A kardszárnyú pedig kettejük
között akart Jim nyomába érni. S vajon mi történt? Olyan dolog, amire egyik
fókakölyök sem számított. Beleugrott a vaskarikába a kardszárnyú delfin. De
mert teste jóval nagyobb volt, mint a fókáké, fennakadt a karikán. A vaspánt
rászorult a szájára, orrára. Meglepődött. Nem értette, hogyan került rá a
szájzár. Elfeledkezve eredeti tervéről ide-oda csavargatta a fejét, hogy
levegye róla a vaspántot. De az annál jobban rászorult. Ezt az időt használták
ki a fóka-gyerekek és elmenekültek. Mire a pánt lepattant a kardszárnyú delfin
orráról, ők már a parti sziklákon fújtattak, nevettek.
-
- Megmenekültünk! – kiáltották boldogan.
A
nagy izgalom után úgy érezték, hogy jó lesz hazamenni. Mindhárman siettek az
anyukájukhoz. Megbújtak az oltalmában. S végre megnyugodtak a nagy kaland után.
Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves hozzászóló