Oldalak

2012. ápr. 22.

Látogatókat várunk


Jövő héten nyitott napokra készülünk. A hozzánk látogató kicsiket simléderrel - napellenzővel lepjük meg.


Szabásmintát ITT találtok.
 

2012. ápr. 19.

Föld projekt 3.

Papírtányérokra is készültek alkotások:


A Föld élő környezetével (növények, állatok, emberek) ismerkedtünk.


Hungarocellből készítettünk kiskertet salátákkal és virágokkal. Legelőször befestettük, ugyanúgy, mint a "Dínó parkot".



A saláták és a virágok ugyanazzal a technikával készültek: Kb. 6x6-os krepp papír darabokat vágtunk (zöldet a salátáknak, színeset a virágoknak). Kettőt egymásra helyeztünk, pár csepp ragasztót csöpögtettünk a közepére, átszúrtuk félbe tört fogpiszkálóval,  majd jól megcsavartuk és beszúrtuk a kertbe. A veteményes kertet fogpiszkáló kerítéssel választottuk el a virágos kerttől.
 

2012. ápr. 18.

Mozgás és mese


Mesében  mozgás, vagy mozgásban mese?


 

2012. ápr. 17.

Föld projekt 2.


Találtunk a "kincsesládánkban" még hungarocellt. Ebből készültek a tavak. Kékre festettük, néhány kavicsot tettünk bele, majd benépesítettük hajtogatott papír halakkal.



A hajtogatott halak nagyon egyszerűen készültek, talán ismeritek is ezeket a hajtogatási módokat. Még a kisebbeknek sem okoz gondot az elkészítés!

Négyzet alakú lapot átlója mentén  behajtjuk.
Kb. 1 cm-t felhajtunk és megfordítjuk a lapot.
Mindkét végét a középvonalig behajtjuk.


Megfordítjuk, berajzoljuk a szemét. Kész!


A másik fajta halacska még egyszerűbb.



Egy hosszabb és egy rövidebb lapot legyezőnek meghajtogatunk. A nagyobb lesz a test, a kisebb a farok.

Félbe hajtjuk, majd a test közé beragasztjuk a farkat.


Megrajzoljuk a szemét és ez is kész! Betehetjük a tóba
 




2012. ápr. 14.

Föld projekt 1.


Néhány ábrázolási ötlet a projekthez:

Karcolás: Vastag satírozott zsírkréta alapra sűrű kék tempera réteget festettek a gyerekek, majd elképzelésüknek megfelelően bekarcolták a mintát.

Festés: Sokféle variációt készítettek. 

Megfestették az alapot, majd sárga, fehér festéket csepegtettek rá és fogpiszkálóval vezették a festéket. Így alakultak ki a csillag formák. Az űrhajókat külön vágták (nagyok), festették (kicsik), majd ragasztották rá a felületre száradás után.

 Hagyományos  elképzelés utáni festés.

Az űrhajó állomás alapja "Kinder tojás" tartó. 

A sablonnal való festést a kisebbeknek sem jelentett gondot. 

Barkácsolás: több gyermek közös munkája.


A "Dínó park" alapja hungarocell - a hegyeket, vulkánokat én vagdostam ki. Viszont a ragasztást, festést a gyerekek teljesen önállóan készítették. A dínókat színezték, hurkapálcára tették és elhelyezték a parkban. Na és közben rengeteget beszélgettünk!

Festés textilre: ezt élvezték talán a legjobban.


A valóságban gyönyörűek ezek az alkotások! Szivacsnyomattal és festék kihúzással készültek.

A hetitervekben találtok még ötleteket!

 

2012. ápr. 8.

Évszak-kör


A mi csoportunké egy kicsit más, mint a többieké, mert nem csak az évszakok, hanem a hónapok, modulok váltakozását is figyelemmel tudjuk kísérni.


Külső körív: modulok (levegő, tűz, víz, föld)


Középső körív: Hónapok. Egy pötty - január; kettő - február stb. Az ujjukon kiszámolják, hogy melyik hónap, hányadik az évben.


Belső körív: Évszakok. Le tudják olvasni, hogy melyik modulban vagyunk, a modulhoz mely hónapok tartoznak és melyik évszakhoz tartoznak ezek a hónapok.
(A képen tűz modul, 12. hónap, ami a december hónap. Az évszak tél, de a télhez tartozik az 1.hónap, január és a 2. hónap, február. Közben azonban a tűz modulból átlépünk a víz modulba.)

A gyerekek élvezik a számolgatást!

 

2012. ápr. 1.

Nyúlfarknyi verses mesék húsvétra



Bódi Irén: Mese a piros tojásról

Tapsifüles korán ébredt,
tojásért a tanyára ment.
- Hogy a tojás, mi az ára? - 
érdeklődött hamarjába'.

- Ma a tojás nem eladó,
rajta ül már a tyúkanyó! -
válaszolt a gazdaasszony
kissé erélyesebb hangon.

Szomorú lett Tapsifüles,
hímes tojás most miből lesz?
- Ne búsulj - szólt a kakas - ,
holnap reggel talán kaphatsz!

- Az már késő, holnap húsvét,
nem késhet a hímes ezért!
A faluban kidobolták:
ma a tojást ingyen adják.

Meghallotta ezt a füles,
odaszaladt ő is rögvest.
Kapott is egy nagy kosárral,
festett tojást családjával.

Sárgát, lilát, zöldet, kéket,
de a legszebb a piros lett.
Mindannyian gyönyörködtek:
ebből fessünk inkább többet!

Nyúlgyerekek szétosztották,
bokrok alját telerakták.
Tetszett a sok piros tojás,
így maradt meg ez a szokás.


Pákozdi Gabriella: Nyuszimese húsvét előtt

Sürög-forog nyuszinépség,
tojást fest a banda:
Siessünk, hogy mindennel kész
legyünk a nagy napra!

Nyuszi bátyó vizet forral,
Nyuszi hugi rakja
mind a sápadt tojásokat
bele a lábasba.

Nyuszi papa kiszedi, ha
megfőtt a sárgája,
Nyuszi mama mintát pingál
a tojás hasára.

Nyuszi anyó friss, zöld fűvel
kosarakat bélel,
hímes tojás abba kerül,
ha megszáradt - éjjel.

Nyuszi apó, ahogy eljön
a húsvéti hajnal,
minden kertbe belopózik
a kiskosarakkal.

Ablak alá vagy bokorba
betesz egyet csendben.
- Fuss csak, nézd meg
hátha itt járt,
amíg én meséltem!

Forrás: Ünnepek és hétköznapok az óvodában