Oldalak

2016. jún. 28.

Búcsú az ovitól


 Bizonyára észrevettétek, hogy ebben az évben nagyon keveset írtam a blogba. Ez az év ugyanis számomra, 40 év után a búcsúzás éve volt. Nagyon nehéz volt, hiszen ugyanabban az óvodában dolgoztam, ennyi éven át, - a második otthonom volt. Most egy nagy űr tátong bennem, hiányoznak a kolléganőim és persze a gyerekek.
Így aktuális terveket, projekteket nem tudok már feltölteni, de talán időnkét kidolgozok egy-egy témát, mintha még mindig dolgoznék és Ti talán meg tudjátok majd valósítani.

Soha nem voltam tétlen ember, már egy ideje gondolkoztam azon, hogy mivel fogom tölteni az időmet. Egy évvel ezelőtt kezdtem Waldorf jellegű babákat varrni, amit nagyon szeretek, leköt és eltereli a gondolataimat. A jövőben is szeretnék babákat, manókat varrni, sok kisgyermek örömére.

Egy kis ízelítő:
A szőke baba a Gledita Kreatív Füzetek alapján készült

A másik kedvencem, ami szintén időigényes a scrapbook, ami szintén lehetőséget ad a kreatív tevékenykedésre.
Ezek mellett természetesen  továbbra is a családom áll az első helyen és nem hagyom abba a jógázást sem, hogy "karban tartsam magam".

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!