Oldalak

2014. jan. 26.

Pukkanós csomagoló

 Ezt a remek  ötletet a neten  találtam, sajnos már nem tudom hol.
Biztos ismeritek a pukkanós csomagolót, amivel nagyon jól lehet szórakozni. A kis gömbök jó nagyot pukkannak, amikor megnyomjuk őket.
Az eredeti ötlet, amit láttam: halacskák voltak kivágva ebből a csomagolóból és csíkokban volt színesre festve. Az uszonyokat alufóliából készítették.
Nekünk is szépek lettek a halacskáink, kitartóan dolgoztak a gyerekek. Aztán jött az ötlet, csillagokat is vágtam ki, mert az előző héten a hét napjai, nappalok-éjszakák volt a témánk. A következő alkalommal egy kicsit fejlesztettem a technikán, kupakokat csomagoltam a pukkanósba és azzal nyomdáztunk - kesztyűt, sálat díszítettünk. Sőt, erős hengerre is ragasztottam, amit befestettünk, végig gurítottunk a kesztyű formán és olyan lett, mint a kötött holmi.





Szivaccsal könnyen lemosható a pukkanós csomagoló, úgyhogy legközelebb más színnel is használható.

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2014. jan. 25.

Télre várva


Az elmúlt héten a témánk a tél lett volna. Az idő viszont olyan volt, mintha március lett volna. Ezért kénytelenek voltunk beérni azzal, hogy tavalyi fényképeket nézegettünk - milyen jókat játszottunk a hóban. Sokféle összehasonlítást végeztünk a tavalyi és az idei időjárással kapcsolatban.
Készítettünk egy időjárás figyelőt, amit az ablakpárkányra tettünk ki. 


A házikót fakockákból ragasztottuk össze, majd befestettük. Gipszbe állítottunk egy műanyag tálkát, az elkészült házikót és egy  kis növényzetet - így nem fújja el a szél. A tálkába vizet öntöttünk és lestük, hogy mikor fagy be.
Pénteken még nem fagyott be, de ma már nálunk is esik a hó, talán hétfőre is marad belőle.
Jó lenne, a gyerekek annyira várják már a havat!!!


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!


2014. jan. 15.

Évszakok, a hét napjai


Januárban a két első hét témája: évszakok, év, hónapok, a hét napjai, napszakok, óra.
Ma két játékot játszottunk játékidőben.
Az egyik:
Négy karikát raktam le a földre, amiben elhelyeztük a négy évszak jellemzőit.(Sok jellemzőt soroltak fel, de csak egy-egy került a karikákba.)


 Tavasz: virág, nyár: zöld levelek, ősz: színes levelek, tél: hópelyhek.
A feladat az volt, hogy be kellett ugrani sorban a karikákba és közben mondani az évszakok neveit. Egyszerű, de nem mindenkinek! A jelek segítettek! Természetesen a sorrendet változtattam, hol a tél, hol a nyár, hol az ősz, ill. a tavasz került első helyre. Erre azért volt szükség, mert a tavasszal kezdődő sorozatot már úgy tudják, mint egy verset.







 Ahogy látjátok, nagyon élvezték a játékot!

A másik játék szintén alig igényelt eszközt, csak egy kis újságpapírra volt szükség.
7 db. különböző szélességű papírcsíkot vágtam ki. Legelőször szélesség szerint kellett sorba rendezni a papírokat. Volt mit megbeszélni.....
Ezután következett az ugra-bugra, az előző játék mintájára. Ráugrani a papírcsíkokra és közben mondani a napok neveit.



 
 A délelőtt folyamán majdnem mindenki kipróbálta mindkét játékot.


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2014. jan. 13.

Ismeritek az amigurumit?


 Én nem ismertem! Véletlenül akadtam rá. Horgolt játékot jelent és az elkészítése sem túl bonyolult. A hétvégén ki is próbáltam két madárka született. Az egyik kicsi, a másik pici.










 Ha belejövök a készítésbe, jövőre minden gyerek névnapi ajándéka egy ilyen aranyos állatka lesz.
Hajrá (magamnak)!!

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!