Oldalak

2010. nov. 21.

Család projekt

Hetek óta a család témával foglalkozunk - ki tartozik a családba, ki hogyan néz ki, belső tulajdonságok, rokoni kapcsolatok, a család neve, lakcím stb.
Játékidőben a gyerekek kitalálták, hogy "királyi család" leszünk. Elosztották a szerepeket, építkezni kezdtek, de sok eszközre lett volna szükségük. Így dobozból készítettünk várat, koronákat papírból, selyemből palástokat. Ezekbe a kötetlen tevékenységekbe azok a gyerekek is bekapcsolódtak, akiket egyébként nagyon nehéz bevonni az ábrázoló tevékenységekbe. Szívvel-lélekkel festették a várat, a finommozgásuk így is fejlődött, sőt az alkalmazkodó képességük is, hiszen mindenkinek hely kellett az alkotáshoz.



Királyi vadászatot, halászatot is rendeztek. A kifogott halakat megsütötték. Ehhez persze tűz kellett. Újabb lehetőség adódott a közös ábrázolásra.



Más népekkel, kultúrákkal is ismerkedtünk, főképp lexikonokból. Különbségeket fedeztünk fel a bőrszínben, szem állásban, életmódban, lakóhelyben. A beszélgetések hatására alakult ki az indián tábor, sarkvidék, dzsungel építés.
Szép alkotások is születtek!





Hetitervet is tudok feltenni, ha valakinek szüksége lenne rá!

2010. nov. 3.

"Tök-jó mulatság"




"Az ősz kincsei" projektünk zárásaként barkácsolós délután szerveztünk a szülőkkel. Szerettük volna, ha az anyukák mellett sok apuka is eljön. Ezért tök faragó versenyt is hirdettünk.A legjobban kifaragott tök tulajdonosa lett a Tök király, 1 évre. Míg az apukák farigcsáltak az anyukák és a gyerekek termésbábokat, lampionokat, mécseseket  készítettek.A kész munkákból kiállítást rendeztünk. A töklámpások, mécsesek az udvarra kerültek. Még nem volt teljesen sötét, így a gyerekek bátran egyensúlyozhattak a szalmabálákon, elbújhattak a kukoricaszárból készült kunyhókban és versenyjátékokat játszhattak.Ahogy sötétedett, egyre hangulatosabb lett az ovi udvara a töklámpások fényében. Persze zenével is készültünk a gyerekek nagy örömére.


Tök-jó mulatság kerekedett, ahol szülők, gyerekek, na és mi is tök jól éreztük magunkat.