Oldalak

2009. szept. 22.

Hagyományápolás az óvodában


Hagyományaink értékeinek megőrzése fontos feladat az óvodában. Igyekszünk felkelteni a gyermekek érdeklődését régmúlt idők megismerése iránt. Ebben segítenek a csodálatos népdalok, mondókák, népi játékok.
Az óvodáskor igen fogékony időszak, szinte észrevétlenül plántálhatjuk a gyerekekbe népünk csodás értékeit.
Szerencsére manapság országszerte egyre elterjedtebb szokás hagyományaink felelevenítése. Így a gyerekeknek is egyre több élményt gyűjthetnek.

A mi óvodánknak is megvannak a hagyományai. Ilyenkor ősszel szüretet szoktunk rendezni. Igaz, hogy csak olyan "városi" szüret, de a gyerekek nagyon élvezik.

A szüret napján mindenki hoz néhány fürt szőlőt.
Az óvoda udvarára asztalokat viszünk ki, ahol a gyerekek leszemezgetik a szőlőt. Közben énekelgetünk és zenét hallgatunk. Ezután a szőlő a présbe kerül. Minden évben vannak olyan gyerekek, akik még nem láttak prést.



A mustot átszűrjük.


Idén a szüret színvonalát emelte egy igazi néptánc bemutató, amit az egyik nagycsoportos gyermek anyukája tartott. A táncba a gyerekek is bekapcsolódtak, megtanultak néhány egyszerű tánclépést.Nagyon vidám szüreti hangulat alakult ki.

Ebéd után felelevenítettük az élményeket és jóízűen megittuk a mustot.


2009. szept. 20.

Barbapapa










Új hirdető táblánk van! Nem is tábla, mert polifónból készült. Erre sok információt el tudunk helyezni szüleinknek.
A mai gyerekek sajnos már nem ismerik a Barbapapa, Varázsceruza, Bob és Bobek, Kisvakond..... és a többi, rémálmokat nem okozó csodás rajzfilmeket.

Milyen kár!!









2009. szept. 19.

Szeptemberi óvodakezdés



A szeptember nehéz időszak az óvodáskorú gyermekek számára. A három éveseknek azért, mert anyától távol, egy teljesen új, ismeretlen környezetbe kerülnek. A nagyobbaknak sem könnyű, mert a nyári nagy szabadság után újra bele kell rázódniuk az óvodai életbe. A nagycsoportosoknak a tanévkezdés általában már nem okoz gondot, hiszen a szülők elmondásai alapján, már várják a találkozást pajtásaikkal.

Érdemes azonban néhány dologra odafigyelni, hogy zökkenőmentes, örömteli legyen a szeptemberi kezdés.
  • A nyár folyamán lazul a családok addigi megszokott napirendje. Augusztus utolsó heteiben érdemes visszatérni az évközben bevált napirendünkhöz, mert a rendszeresség, az állandóság biztonságérzetet ad az óvodáskorú gyermekek számára.
  • Ahhoz, hogy jól induljon a nap, nem lehet rohanni. Tudom, hogy nem egyszerű dolog a reggeli rohanást elkerülni, de megéri. A szülők ingerültségét átveszi a gyermek is. Keljünk fel úgy, hogy legyen idő egy rövid reggelire. Beszéljünk egy kicsit az előttünk álló napról. Már itt megbeszélhetjük, hogy délután mikor érünk az óvodába gyermekünkért - ezt mindig kössük egy óvodai tevékenységhez, mert a gyerekek számára így lesz érthető. "Amikor meguzsonnáztatok, ott leszek érted!"
  • Ha nyugodtan indulunk, könnyebb lesz az elválás. Tapasztalatom szerint a búcsúzkodást nem érdemes sokáig húzni. A gyerekek többségénél nincs is ezzel semmi gond, egy puszi és már szaladnak is játszani.
A nehezebben elváló gyerekek próbálkoznak:
  1. Csak még egy puszi (ez mehet a végtelenségig)
  2. Sírás egy otthon hagyott játékért
  3. Mikor jössz értem? Hamarabb gyere? (Soha ne ígérjünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni, csak azért, hogy a gyerek megnyugodjon!)
A búcsúzkodásnak van egy határa, amit a szülőnek meg kell éreznie, eddig és nem tovább! A gyerekek azonnal megérzik, ha meginog a szülő és a kérdések után jön a sírás, kapaszkodás stb. Ez elrontja a felnőtt napját is, mert aggódik, hogy vajon meddig sírt a gyermeke. A sírva elváló gyermekek többsége is rövid időn belül megnyugszik és bekapcsolódik a játékba.
  • Délután ígéretünknek megfelelően érkezzünk az óvodába. Ha tehetjük szervezhetünk egy kis programot is. Beszéljük meg, mi történt az óvodában. Tényleg figyeljünk oda a beszámolóra! Hazafelé menet megfigyelhetjük a környezet változásait, leveleket, terméseket gyűjthetünk. Ezeket másnap büszkén vihetik az óvodába. Ilyen apróságokkal észrevétlen fejleszthetjük gyermekeinket: beszédkészségüket, emlékezetüket, megfigyelőkészségüket, bővíthetjük ismereteiket.
  • Az esti házimunkába is bevonhatjuk a gyerekeket, segíthetnek teríteni, szalvétát hajtani stb. Ilyenkor folytatható a délutáni beszélgetés.
  • A napirend egyik fontos eleme az esti lefekvés. Sajnos sokszor tapasztalom, hogy az esti filmeket elmesélik nekem az óvodásaim. Ez nem helyes, a filmek tartalma miatt sem és az időpont miatt sem. Másnap fáradtak, nehéz őket felkelteni, nyűgösek és máris rosszul indul a nap. Soha ne TV, vagy videó mellett aludjon el a gyermek. Az esti lefekvés kitolásával is próbálkoznak a gyerekek. Csak határozottságot és következetességet tudok javasolni. Lehet, hogy napokig, esetleg hetekig fog tartani a "harc", de ki kell alakítani az esti lefekvés rendjét is. Legmegnyugtatóbb a gyermek számára elalvás előtt a szülők simogatása, meséje, egy jó éjt puszi.



2009. szept. 12.

Óvodáskor



Az óvodáskor az egyik legszebb időszak a gyermekeink életében szépségével és nehézségeivel együtt.

Magatartásukat, viselkedésüket, reakcióikat könnyebben megérthetjük, ha tudjuk mi jellemzi az óvodás korosztályt?
  • az érzelmek uralkodó szerepe
  • a játékos tevékenység
  • a meseszeretet
  • a felnőttek tevékenységeinek utánzása
  • a sajátos gyermeki világkép és gondolkodás
  • az önállóságra törekvés
  • az "én" tudatosulás
Az óvodás korosztályt az érzelmek uralják. Érzelmei útján tájékozódik a világban és kapcsolódik környezetéhez. Az iránt érdeklődik, ami érzelmileg közel áll hozzá.

Az ellentétes érzelmek gyors váltakozását figyelhetjük meg. Az egyik percben sír valamiért, de pillanatok alatt képes nevetni. Tartalmában bővülnek érzelmei, olyan érzelmek jelennek meg, mint a becsvágy, szégyenérzet, büszkeség, valamint az intellektuális érzelmek megjelenése is ekkor kezd kialakulni. A felnőttekhez nagyon szorosan kötődik, az anyától való elválás komoly érzelmi megrázkódtatást jelenthet.
Biztos sokan tapasztaltátok, hogy fél valamitől a kicsi: egyedüllét, sötétség, játékszer, hangok, állatok stb.

Az óvodáskorúak magatartását is érzelmei, vágyai irányítják, ami eltér a felnőtt által támasztott elvárásoktól. Ezért alakul ki konfliktus a gyermek és a felnőtt között. Csak az óvodáskor végére alakul ki az, hogy képes lesz a szeretett felnőtt erkölcsi követelményeit magáévá tenni és követni azt.

Rendkívül nagy mozgásigénnyel rendelkezik ez a korosztály. Fáradhatatlanul ugrálnak, szaladgálnak. Legfőbb tevékenységi formájuk a játék, de ugyanolyan lelkesedéssel vágynak a felnőttek valódi tevékenységeiben való részvételre is: főzés, takarítás anyával, barkácsolás apával. Adjatok lehetőséget gyerekeiteknek, hogy bekapcsolódhasson, részt vehessen a felnőttek életében. Rengeteget tanulnak így, tapasztalatot szereznek, ügyesednek. Arról nem is beszélve, hogy erősödik önbizalmuk, rengeteg sikerélményben lesz részük.

Fantáziájuk igen gazdag. Biztos kerültetek már olyan helyzetbe, amikor csak annyit tudtatok mondani, "honnan veszi ezt a gyerek?" Valóságként adnak elő kitalált történeteket. Amire nem emlékeznek fantázia részletekkel pótolnak. Ugyanis a tudatos emlékezetük (valaminek szándékos megjegyezni akarása) még nem elég fejlett - érzelmek irányítják. Viszont a mechanikus emlékezetük (szó szerinti) igen jó. Verset, mondókát, könnyen megjegyeznek.

Gondolkodási műveleteket (analízis, szintézis, csoportosítás, összehasonlítás, általánosítás...) már ebben a korban is képesek.