Rendszeres olvasók

2013. márc. 27.

Tornatermet kapunk!


Nagy öröm ért bennünket, mármint az óvodánkat!
Az Önkormányzat egyik pályázatának köszönhetően, tornatermet kap az óvodánk. És ez még nem minden! Belső felújítás is lesz: ablakcserék, mosdók felújítása, akadálymentesítés, tetőszigetelés, fűtés korszerűsítés. Szóval, nagy az örömünk, olyan régen vágyunk már egy igazi tornateremre, hiszen a programunkban is kiemelt szerepe van a mozgásfejlesztésnek.

A külső munkálatok már késő ősszel elkezdődtek, de valami miatt nagyon lassan haladt a munka, majd december elején teljesen le is álltak. Februárban folytatódott az építkezés, de ezúttal nagyon gyors tempóban. Megy a fúrás, faragás, ami sokszor nagy zajjal jár és nem tesz jót a csoportok nyugalmának. Na, de "valamit, valamiért"!




Számunkra mostantól kezdődik majd a nagy kihívás, ugyanis május 20-ig teljesen ki kell üríteni az óvodát, az utolsó kiskanálig.
El tudjátok képzelni, mivel jár ez?

A négy csoport a város négy különböző óvodájába  költözik, tehát mostantól dobozolunk. Lesznek dobozok, amelyek egy üres épületbe kerülnek majd és lesznek olyanok, amelyeket magunkkal viszünk a befogadó óvodákba. A szülőkkel együtt már rengeteg dobozt gyűjtöttünk össze és folyamatosan pakolunk.



Az év végi programjaink időpontját is módosítanunk kellett, mindent előre kellett hoznunk (anyák napja, évzáró, kirándulások stb.) Idén a  Pünkösdi ünnepeket is az oviban fogjuk tölteni. Ez persze nem panaszkodás, mert mindenki szívesen dolgozik, hiszen a lelki szemeink előtt ott lebeg a gyönyörű új óvodánk.

Mostanában biztos kevesebbet fogok írogatni, de majd mindent bepótolok!
 
Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2013. márc. 21.


A Kompetencia munkaközösség legutóbbi megbeszélésén Körmöci Katalin írásának felhasználásával az óvodás gyermek tanulási motívumaival foglalkoztunk.

 Részletesen ITT olvashatjátok.

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2013. márc. 16.


 A Kompetencia munkaközösség  anyanyelvi neveléshez "Játékajánlót" készített.

 ITT letölthetitek.

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2013. márc. 7.

Nyitott nap


Hagyomány óvodánkban, hogy márciusban nyílt napot tartunk a nagycsoportos gyermekek szüleinek.
A nap nagyon jól sikerült, a gyerekek nagyon ügyesek voltak, szüleik pedig elégedettek.
Kolléganőmmel legtöbbször komplex foglalkozásokat tervezünk. A nap tervét ITT találjátok.

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 

2013. márc. 6.

Ha fáj a hátad...


Ti mennyi időt töltötök a számítógép előtt?
Én elég sokat és kezdem érezni a hatását is! Egyre többet fáj a hátam. A Kompetencia alapú programcsomag bevezetése óta rengeteget kutakodok az interneten, ami elég sok idő. A csoportnaplót is géppel vezetem, az még plusz idő a gép előtt. Valószínű az asztal és a szék sem teljesen megfelelő amit használok.
Találtam erről egy jó kis videót.


Az ovonok.hu oldalon megjelent egyszer egy cikk: Fiatalító energiagyűjtő jógagyakorlatok óvónőknek, amit letöltöttem. Milyen jól tettem! Most ki tudom próbálni a gyakorlatokat! Nem igényel túl sok időt és állítólag csodákra képes!




A gyakorlatokról részletesen ITT olvashattok!

Itt pedig megnézhetitek.

 

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2013. márc. 3.

Négyzetháló


A nagyobb gyerekek már szívesen másolnak könyvekből, újságokból. Talán ismeritek Nagy Emese és Vida Kata rajzolós füzetét. Rajzolni tanít, de közben számolni is kell, mert négyzethálóról kell másolni a formákat. Fejleszti a síkban való tájékozódást.

Töltsétek le, jó szórakozás!


Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...