Amikor a blogomat indítottam az volt a célom, hogy betekintést nyújtsak a csoportom életébe, napi munkámba.
Segítséget adjak óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra", szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről.

Közben teltek az évek és 40 év után a pályám végéhez értem. A mozgalmas évek után nagy lett a „csend” körülöttem, annak ellenére, hogy továbbra is figyelemmel kísértem az óvodai élet változásait. Akkor határoztam el, hogy folytatom a blog írását és az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat, ötleteket megosztom az érdeklődőkkel.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2012. aug. 23.

Forróság!


Ma tikkasztó hőség volt, benn és kinn az udvaron is. Ezért vizeztünk egy kicsit. Sajnos medencénk nincs, ezért be kellett érnünk egy kis pancsolással. A gyerekek ezt is nagyon élvezték! Több kádat vízzel tettünk fel, lehetett hajót hajtogatni és úsztatni na és spriccelni - ez volt a legjobb móka!



Egész évben gyűjtögettük a mosogatós flakonokat, amiket most teletöltöttünk vízzel és különféle formákat "rajzoltunk" a betonra.





Közben méricskéltük, melyik flakon a könnyebb, amelyik üres, vagy amelyik vízzel teli, melyikbe fér  a legtöbb víz. Megfigyeltük, hol szárad fel hamarabb a víz, (miért?) kinek milyen az árnyéka, rá tudunk-e lépni a saját árnyékunkra és a másokéra.

Amikor meguntuk, homokvárat építettünk, természetesen a várárkot vízzel töltöttük fel.



Így gyorsan eltelt a délelőtt és még egy kis ismerettel is gazdagodtunk!
 

2012. aug. 18.

Beszoktatás



Egy kis segítség a szülőknek, amit a faliújságra is ki szoktunk tenni:

7 tipp a könnyebb beszoktatáshoz

  1. Beszélgessünk sokat az óvodáról, pozitív képet alakítsunk ki az elkövetkező időszakról.
  2. Néhány napig legyünk együtt az oviban gyermekünkkel, akár anya, vagy apa, de akár mindketten.
  3. Elbúcsúzás nélkül soha ne hagyjuk ott és ne csapjuk be gyermekünket, hogy rögtön jövök érted!
  4. Elköszönés után ne forduljunk vissza könybelábadt szemekkel, bármennyire is fájó ott hagyni síró, esetleg toporzékoló gyermekünket, ami ebben a helyzetben természetes.
  5. Vigyünk az "otthonból egy darabot" (plüss figurát, kedvenc játékot, pelukát, cumit), ami növeli a gyermek biztonságérzetét.
  6. Ha néhány hét elteltével nincs kedve oviba járni, - mert megszűnt az új dolgok varázsa - akkor se engedjünk a kérésnek, hisz úgy nehezebb lesz a beilleszkedés az óvodai csoportba.
  7. Nagyfokú türelemmel éljük át gyermekünkkel együtt ezt a kezdeti, nehéz időszakot!

 

2012. aug. 9.

Közeledik.....

Igaz, hogy a naptár szerint még csak augusztus eleje van, de én már a szeptembert tervezgetem. A szabadságomból van még három nap, aztán számomra elkezdődik az új tanév. 
Ilyenkor annyi minden kavarog a fejemben! Aki óvónő, tudja, hogy temérdek a  teendő ilyenkor, hogy szeptember 1-én egy szép tiszta, otthonos óvoda, mosolygós, jól felkészült óvó néni várja az új kiscsoportosokat és persze a régieket is.
Mióta a csoportunkban a Kompetencia alapú óvodai programcsomag bevezetésre került, próbálkozunk a projektmódszer alkalmazásával, több-kevesebb sikerrel. Ez a módszer számunkra teljesen ismeretlen volt, folyamatosan képezzük magunkat és javítgatjuk a gyakorlati munkánkat. Projektekben dolgozni teljesen más, mint a hagyományos módszerrel. Most a hagyományos anyaggyűjtésünket alakítjuk át projektszerű tervezésre. Nem kis munka! Idén a  kompetencia munkaközösségben is sokat foglalkozunk majd a projektpedagógia elméleti kérdéseivel és a kivitelezés lehetőségeivel.
Mivel tíz kicsi érkezik a csoportunkba foglalkoztat egy könnyen ide-oda tehető kis asztali paraván készítése, mert a báb, csodákra képes a beszoktatás ideje alatt  is. Persze kellenek hozzá új bábok is.
Valamelyik nap a neten paraván keresgélés közben találtam  ezeket a "manó-vár" képeket, valamelyik fórumon: 


Milyen jó lenne nekünk is az építkezéshez, imádnák a gyerekek! Talán, majd az ezermester karbantartónk csinál egyet!!! Csak anyagot kellene szereznünk.

Névnapi és szülinapos ajándékok készítéséhez  még ötletem nincs, de majd kipattan a szikra. Kivágásra vár egy halom jel, hogy mindenki tudja, mit hová tegyen. Rend a lelke mindennek!

Egy szó, mint száz, nem fogunk unatkozni a következő hetekben.
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...